|
Az érelmeszesedés korai kiszűrése egy szenzációs
magyar találmánnyal
Letöltés
pdf-ben (24 KB)
Az érelmeszesedés talaján kifejlődő
szív és érrendszeri betegségek okozzák
minden
második ember halálát hazánkban. A magyar
férfiaknak mindössze 60 százaléka éri
meg a 65. évet! A potenciálisan 5 millió veszélyeztetett
számára jelent óriási esélyt az érelmeszesedés korai felfedezését elősegítő,
egyszerűen alkalmazható, szenzációs új
magyar találmány, az arteriográf, valamint az annak
leghatékonyabb felhasználását
szolgáló Érhálózat akció,
amely most indul útjára.
Az infarktus, agyvérzés legtöbbször váratlanul
és sajnos néha meglepően fiatal korban
szedi áldozatait. Ugyanakkor közismertek olyan történetek
is, amikor a kockázatot
kockázatra halmozó, dohányzó, túlsúlyos,
keveset mozgó egyén igen hosszú életkort ér
el.
Jó példa erre Sir Winston Churchill esete, aki amellett,
hogy igen súlyos egyéniség volt,
dohányzott is, és elhíresült volt kedvenc mondásáról:
csak semmi sport. A legendás hírű
angol miniszterelnök mindezek ellenére több mint 90 évig
élt.
Mi ennek a furcsa ellentmondásnak az oka? Elsősorban az,
hogy az ismert klasszikus
rizikófaktorokkal (életkor, nem, dohányzás,
koleszterin, szisztolés vérnyomás) szembeni érzékenységünk, fogékonyságunk
igen eltérő lehet. Míg egyik embernél több
kockázati
tényező sem okoz érelmeszesedést, addig egy
másik egyénnél már egyetlen egynek a
megléte is súlyos, akár fiatal korban kialakuló
elváltozásokhoz vezethet. A jelentős mértékű
egyéni eltérések hátterében feltételezhető
a genetikai tényezők szerepe. A klasszikus
rizikófaktorokra alapozott szív és érrendszeri
rizikóbecslés hatásfoka tehát alacsony, emiatt
jelentős azoknak a betegeknek a száma, akiknél ily
módon nem tudjuk kimutatni a nagy
mértékű veszélyeztetettséget.
Ezért az orvostudomány egyre nagyobb figyelmet fordít
a szív és érrendszeri
megbetegedések szempontjából fokozott kockázatú,
de még tünet és panaszmentes
páciensek felkutatására. Az ezen célt szolgáló
eljárások közül az egyik legígéretesebb
az ütőerek rugalmasságának vizsgálata. Egy
hazai találmány, az Arteriográf lehetővé
teszi,
hogy egy mindössze két-három perces, bárhol
(munkahelyeken, lakásokban is)
elvégezhető vizsgálattal komplex információkat
szerezhessünk ereink állapotáról, és
diagnosztizálhassuk az érelmeszesedés korai fázisának
kialakulását. Az Arteriográfot
hazai és külföldi egyetemeken bevizsgálták,
és meggyőződtek róla, hogy megbízhatóan
méri az artériák rugalmasságát leíró
(augmentációs index, aorta pulzushullám terjedési
sebesség) paramétereket. A páratlan magyar módszer
azonban csak akkor tud segíteni a
lehangoló hazai halálozási helyzeten, ha alkalmazásával
a tünet- és panaszmentes, aktív
korú lakosság széles rétegeit sikerül
megszűrni. Ennek érdekében indítjuk útjára
az Érhálózat-ot, amelynek célja,
hogy a veszélyeztetettek mintegy 5 millió főre tehető
köre
minél nagyobb arányban jusson el eddig a szűrővizsgálatig.
Az Érhálózat keretén belül
egységesíteni kívánjuk a mérési
módszer gyakorlati
kivitelezését, a kapott eredmények kiértékelését,
ami nagyon fontos abból a célból, hogy az
ország bármely pontján elvégzett vizsgálat
azonos értékű legyen. Ennek elősegítésére
rendszeres tudományos továbbképzéseket tartunk
az orvosoknak és asszisztenseiknek, átadjuk számukra azokat a tapasztalatokat, amelyeket az
eddig elvégzett sok tízezer
szűrővizsgálattal szereztünk. Közreműködünk
abban, hogy a legmagasabb szintű szakmai
grémiumokkal (pl. Kardiológusok társasága,
Szakmai Kollégiumok) együttműködve
kidolgozzuk a kiszűrt páciensek további ellátásának
költség-hatékony módozatait, továbbá
a várható eredmények korrekt monitorozását.
Az Érhálózat tudományos társaságot
(Magyar Artériás Stiffness Társaság) hoz létre
a fenti feladatok elősegítése és koordinálása érdekében. Akciókkal segítjük az orvoskollégákat
abban, hogy minél többen és minél
eredményesebben alkalmazhassák a módszert.
Az eddigi népegészségügyi szűrővizsgálatok
azt mutatják, hogy a tünet és panaszmentes
aktív korú egyének többsége nem hajlandó
a szűrőállomásokra (tüdőszűrés,
rákszűrés)
elmenni még akkor sem, ha a vizsgálat térítésmentes.
Ezért az Érhálózat szűréseket
elsősorban a munkahelyeken, a háziorvosi látogatások
kapcsán a betegek otthonában
(kisebb számban orvosi rendelőkben) kívánjuk
elvégezni, amit lehetővé tesz, hogy az
Arteriográf műszer hordozható, a vizsgálat
elvégzése egyszerű és felhasználó-független.
Az Érhálózat célja továbbá,
hogy keretein belül - az adatvédelmi követelmények
betartása mellett - országos adatbázist hozzon létre
a mérési eredményekből, aminek
felmérhetetlen tudományos és népegészségügyi
jelentősége lenne.
Budapest, 2006. november 6.
Dr. Illyés Miklós
hypertonologus, az orvostudomány kandidátusa
az Érhálózat vezetője
Vissza
a kezdőlapra
|